Az ókori druidák az antik források tükrében. Régi kérdések felülvizsgálata

Előnézet	PDF (disszertáció) Download (2MB) | Előnézet
Előnézet	PDF (tézisfüzet) Download (204kB) | Előnézet
Előnézet	PDF (tézisfüzet) Download (102kB) | Előnézet
Előnézet	PDF (tézisfüzet) Download (235kB) | Előnézet

Magyar nyelvű absztrakt

Dolgozatomban a druidákkal foglalkozó írott forrásokat, és azok szakirodalmi értelmezését vizsgálom. Ennek során a következő fontosabb eredményekre jutottam. A Strabónnál megemlített tiltás kapcsán arra jutottam, hogy téves a nála olvasható adatokat az Augustus-kori, vagy a Tiberius-kori tiltáshoz kapcsolni. A szerző vagy a Kr. e. 97-ben hozott emberáldozatokat betiltó senatus consultumra, vagy pedig az emberáldozatokat szintén tiltó lex Cornelia de sicariis et veneficisre utalhatott művében. Az utóbbi lehetőségre eddig nem figyelt fel a druidákkal foglalkozó szakirodalom. Azzal a széleskörben elfogadott véleménnyel szemben, mely szerint Mela Kr. u. 43–44-ben, azaz Claudius uralkodása alatt írta a művét, amellett érveltem, hogy a mű Caligula-kori keletkezése is elképzelhető. A mű keletkezésére ezért Kr. u. 40 és 44 között kerülhetett sor. A Claudius-kori druidák ellen hozott tiltás esetében rámutattam arra, hogy alaptalan az uralkodó fellépését egyedül Suetoniusra hivatkozva Kr. u. 54-re keltezni. Az esemény valójában nem datálható a forrásaink alapján. A De chorographiában szereplő állítások vélhetően nem a druidák ellen hozott tiltásokhoz kötődnek. Mela a Kr. e. 97-ben hozott, emberáldozatokat betiltó senatus consultumra, vagy a lex Cornelia de sicariis et veneficisre utalhatott. A Naturalis historia XXX. könyvének a 13. paragraphusában végig a mágiáról van szó, ezért elvethető az a szakirodalmi értelmezés, hogy Plinius egy olyan hagyományt ismeretet, mely szerint a druidák tanai a kontinensen keletkeztek, és onnan kerültek át Britanniába. Plinius druidákra vonatkozó forrása Sextius Niger lehetett. Emellett nem tartom valószínűnek, hogy Plinius a druidákra vonatkozó adatait Poseidóniostól vette át. Bár Cicero druidának nevezte a haeduus Diviciacust, a rendelkezésre álló forrásaink alapján valószínűnek tartom, hogy Diviciacus inkább abba a csoportba tartozhatott, melyeket a görögök szerzők mantis, uateis, vagy euhages néven említettek. Nem igazolható továbbá az a vélemény sem, hogy Diviciacus vergobretusként járt Rómában, valamint az sem, hogy király volt.

Absztrakt (kivonat) idegen nyelven

This dissertation provides a critical re-examination of the historical and literary interpretations of ancient druidic practices. It challenges the widely accepted associations made by scholars regarding Strabo's mention of bans on certain Gallic customs. It argues that these references should not be linked to the bans under Augustus’s or Tiberius’s reigns but rather to earlier laws, such as the senatus consultum of 97 BC or the Lex Cornelia de Sicariis et Veneficis. It also disputes the commonly held belief that Pomponius Mela's work was written during the reign of Claudius (43–44 AD). It proposes the possibility of its origin during Caligula’s reign, a stance previously mentioned but inadequately supported in the literature. Consequently, the work’s creation likely occurred between 40 and 44 AD. Further, the research scrutinizes the supposed Claudian ban on druids, arguing that dating this action to 54 AD based solely on Suetonius is unfounded. The event remains undatable based on the available evidence. The dissertation also suggests that Mela’s references to the ban on human sacrifice likely allude to the same earlier decrees as Strabo's, rather than to Claudius’s actions against the druids. Moreover, the dissertation reinterprets Pliny’s account in Natural History, rejecting the scholarly notion that he reported an alternative tradition in which druidic teachings originated on the continent and spread to Britain. Instead, Pliny wrote about the spread of magic at that point. The dissertation supposes that Pliny’s source on the druids was likely Sextius Niger, whose name appears in all four books in which druids are mentioned. Finally, the research reexamines Cicero’s identification of the Haeduan Diviciacus as a druid, suggesting that he more likely belonged to a different religious group known as mantis, uateis, or euhages in Greek sources. The dissertation also disproves claims that Diviciacus was a vergobretus when he went to Rome, and that he ever was a king.

Tétel nézet