Urbanik Tímea
Keletkezéstörténetek. Intratextuális és genetikus kapcsolatok Mészöly Miklós prózájában.
Doktori értekezés, Szegedi Tudományegyetem (2000-).
(2007)
(Kéziratban)
Előnézet |
Szöveg
(Disszertáció)
Download (1MB) | Előnézet |
Előnézet |
Szöveg
(Melléklet)
Download (27MB) | Előnézet |
Előnézet |
Szöveg
(Tézisfüzet)
Download (245kB) | Előnézet |
Előnézet |
Szöveg
(Tézisfüzet)
Download (151kB) | Előnézet |
Absztrakt (kivonat) idegen nyelven
Dolgozatomban a Mészöly-próza több lehetséges intratextuális hálózatát igyekeztem felrajzolni, többféle módon közelítve meg a szövegköziség jelenségét. A genetikus keletkezés- és alakulástörténet egyetlen rövidprózai darab eredettörténetén és alakulásán keresztül mutatja be a Mészöly-próza szerves, belülről épülő és újraalkotódó jellegét. Az alternatív nagyepikai kísérlet feltérképezésével a belülről építkezésnek egy nagyobb egységét, a kisprózai művek nagyepikai „sűrítését” vizsgálom az életmű egyik önértelmező és újrarendező struktúrájaként. A térmetaforák vizsgálata részben Mészöly önértelmezéseiből következik, s prózájának két jellemző térbeli és megértésbeli nézőpontjához segít közelebb kerülni. Minden szempont a közöttiség, a szövegek közötti kapcsolat egy-egy lehetséges formája. A Mészöly-prózát szervező, a közöttiségek különböző mintázataiban megjelenő „megnevezetlen feszültség” lehetséges lehetetlenségeinek nyomában kíséreltem meg járni – az önmagát is nyersanyagnak tekintő, belülről is építkező prózát; a szövegek mindig másképp formába öntését; a sűrítés és az áradás együttes jelenlétét; a takarásként megjelenő fényt; „a nyár mögötti nyarat”; az öt centi ferdeségben lévő realista képet; a mögöttiségben és a közöttiségben is megnyilvánuló billenést vizsgálva. A genetikus keletkezéstörténeten keresztül, a műfaji elvárásokra és kísértésekre adott alternatív nagyepikai válaszon át a Mészöly próza két jellemző térképzetének megfigyelése után egyre több lehetséges út rajzolódik ki a Mészöly-értelmezésben. A genetikus feldolgozásra a dolgozat egy lehetséges változatot nyújt. Egy kritikai kiadás mint forrásmunka több hasonló genetikus keletkezéstörténetet rekonstruálhat majd a hagyaték kéziratos anyagának feldolgozásával. Az intratextuális, szövegközi összefüggésekre való utalások helyenként, egy-egy kapcsolat, motívum, szereplő vagy helyzet révén felbukkantak már a Mészöly-értelmezésekben, de átfogó jellegű, e kapcsolatokat középpontba helyező munka még nem született. Külön figyelmet érdemelne annak a műfajközi intratextualitásnak a működése is az életműben, melyben egy-egy „Mészöly-chip” versben, prózában, drámában, esszében különbözőképpen kap formát. Az életmű külső és belső vendégszövegeinek, az így létrejövő szövedéknek a vizsgálata tovább szélesítheti a Mészöly-értelmezés horizontját. Az intertextuális kapcsolatokon belül nem csupán a Mészöly által mások írásaiból beemelt, hanem a kortárs magyar próza, Mészöly utókora által tovább működtetett Mészöly-intertextusok feltárása is elvégzendő feladat.
| Mű típusa: | Disszertáció (Doktori értekezés) |
|---|---|
| Publikációban használt név: | Urbanik Tímea |
| Idegen nyelvű cím: | Geneses. Intertextual and genetic connections in Miklós Mészöly’s prose |
| Témavezető(k): | Témavezető neve Beosztás, tudományos fokozat, intézmény MTMT szerző azonosító Kovács András egyetemi docens, SZTE BTK Modern Magyar Irodalmi Tanszék 10009735 |
| Szakterület: | 06. Bölcsészettudományok > 06.02. Nyelvek és irodalom > 06.02.03. Általános irodalomtudományok |
| Doktori iskola: | Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola (2020-) > Irodalomtudományi Doktori Iskola |
| Tudományterület / tudományág: | Bölcsészettudományok > Irodalom- és kultúratudományok |
| Nyelv: | magyar |
| Védés dátuma: | 2007. november 13. |
| EPrint azonosító (ID): | 2554 |
| A mű MTMT azonosítója: | 26490615 |
| doi: | https://doi.org/10.14232/phd.2554 |
| A feltöltés ideje: | 2015. márc. 03. 14:35 |
| Utolsó módosítás: | 2022. okt. 13. 14:46 |
| Raktári szám: | B 4387 |
| URI: | https://doktori.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/2554 |
| Védés állapota: | védett |
Actions (login required)
![]() |
Tétel nézet |


Repozitórium letöltési statisztika
Repozitórium letöltési statisztika