Tradíció és modernitás a kínai jogrendszerben - különös tekintettel a szerződési jogra

Előnézet	PDF (disszertáció) Download (2MB)
Előnézet	PDF (tézisfüzet) Download (380kB)

Absztrakt (kivonat) idegen nyelven

Az értekezés elsődleges célkitűzése, hogy bemutassa a nemzetközi mintakövetés mechanizmusait a KNK hatályos, 1999. évi szerződési törvényének szövegezése és alkalmazása körében. A folyamatosan zajló kínai gazdasági és társadalmi átalakulásnak köszönhetően a szerződési jog a nyugati társadalmakban bevett funkciókhoz egyre hasonlóbb funkciókat lát el, a nyugati jogrendszerekhez egyre hasonlóbb szervezetrendszerek és jogintézmények segítségével, a nyugati társadalmakéhoz egyre hasonlóbb társadalmi közegben. A konvergencia már elérte azt a szintet, hogy a kulturális antropológiát meghaladó absztrakciós szinten tehessünk összehasonlító megállapításokat, azonban még nem jutott el addig – és belátható időn belül nem is fog -, hogy a jogági jogtudományok egyszerű normatív eszközeivel megalapozott következtetésekre juthassunk. A kínai jogrendszer fejlődésében a XX. század elején megindult késő-Qing reformokat megelőzően nyugati minták követése nem mutatható ki. Az általános vélekedéssel ellentétben azonban a császárkori jog tekintettel volt a magánjogi viszonyokra, és a szerződéseknek is nyújtotta bizonyos szabályozását. Ez a szabályozás több pilléren állt: a szankciós és igazgatási szemléletű kódex mellett a központi és helyi kormányzatok lojális természetes és mesterséges közösségekkel együttműködve határozták meg és kényszerítették ki a magánjogi megállapodásokra vonatkozó rendelkezéseket. A nemzetközi mintakövetés intézményes gyakorlata a késő–Qing reformokkal párhuzamosan alakult ki, és alapelvei a mai napig változatlanok. A jogkölcsönzés instrumentális szemléletet követett, azaz nem önmagában a nyugati szabályozás módszerének és tartalmának elfogadása, hanem mögöttes politikai szándékok motiválták. A jogátvétel szelektív volt, vagyis a szükségesnek ítélt jogterületekre korlátozódott, és jogterületenként is eltérő mértékben érvényesült. A magánjogi szerződések joga rendszerint olyan jogterületnek minősült, ahol a jelentős terjedelmű és mélységű jogátvétel indokoltnak tűnt a mögöttes politikai szándékok megvalósításához. A jogátvétel emellett adaptív volt, tehát nem a külföldi és nemzetközi minták reprodukcióját tartotta feladatának a kínai jogalkotó, hanem a helyi politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi viszonyoknak megfelelő szabályozás kialakítását a külföldi szabályozások tapasztalatainak, illetve autoritásának felhasználásával. A jogátvétel a kontinentális európai jogrendszerek hagyományainak megfelelően rendszerint a jogalkotó szándéka szerint átfogó kodifikáció, illetve egyéb jogalkotás révén történt volna. Tekintettel azonban a modern kori Kína viharos társadalmi átalakulásaira, kiszámíthatatlan politikai fordulataira, illetve a különböző politikai rendszerek joggal kapcsolatos ambivalens felfogására, ez a célkitűzés csak kivételes esetekben valósult meg. Ennek megfelelően a vizsgált időszakban mindvégig fokozott jelentősége volt a jogalkalmazói és jogtudományi szinten végbement recepciónak. Ez utóbbi hatása a későbbi jogalkotásra a tudományos konszenzus jellemző hiánya miatt nem teljesen egyértelmű. Azonban a jogalkotó a bíróságokat mindig is – a kontinentális európai jogrendszereket meghaladó mértékben – partnernek tekintette az egyes megoldási lehetőségek tesztelésében, sőt kikísérletezésében is. A mintaadó jogrendszerek megválasztása igen összetett politikai, kulturális és szakmai szempontrendszer alapján történt. A kínai jogalkotó nemcsak a kodifikált jog könnyebb transzplantálhatósága miatt, hanem általános társadalom- és jogpolitikai megfontolásokból is a kontinentális európai minták követése mellett döntött. Ezek a minták japán közvetítéssel jutottak el Kínába, amelyek már eleve egy kelet-ázsiai társadalom sikeres nyugati típusú modernizációjának tapasztalatait is magukon hordozták. A KNK mintaválasztásait, illetve a mintakövetés elvetését a „reform és nyitás” időszakát megelőzően ideológiai megfontolások határozták meg. Az 1999. évi szerződési törvény orientációjában azonban ezek a szempontok már másodlagos jelentőségűek voltak. Ugyancsak jól kimutatható az elmozdulás a „külföldi” minták követésétől a „nemzetközi” jogharmonizációs törekvések preferálása felé, amelyek kialakításában Kína egyre aktívabb szerepet játszik. Ez az új megközelítés a mintaválasztás korábban nem tapasztalt vegyes, szinkretikus jellegének erősödéséhez vezet. Az új kínai polgári törvénykönyvre vonatkozó 2002. évi szakbizottsági javaslatban ez a szinkretizmus – ideértve az Egyesült Államok jogának erősödő hatását – megítélésünk szerint elérte azt a szintet, ami a jogcsaládok közötti határvonalak átlépését és valóban egyedi szintetizálási kísérletet jelent. A polgári jogi kodifikáció a kínai jogalkotó számára most nem élvez prioritást, és a kódex szerkezetével és tartalmával kapcsolatos szakmai és politikai viták messze nem jutottak nyugvópontra, így egyelőre nem megjósolható, hogy ez az állapot mennyire tekinthető véglegesnek.

Tétel nézet