Re-creational Eyewitnessing and the Representation of the Me Too Movement in Contemporary American Films

Előnézet	PDF (disszertáció) Download (3MB) | Előnézet
Előnézet	PDF (tézisfüzet) Download (311kB) | Előnézet
Előnézet	PDF (melléklet) Download (99kB) | Előnézet
Előnézet	PDF (melléklet) Download (117kB) | Előnézet

Magyar nyelvű absztrakt

A Me Too mozgalom egy kortárs feminista mozgalom, amelyet az afroamerikai aktivista, Tarana Burke indított el. Bár 2017-ben az amerikai színésznő, Alyssa Milano tette széles körben ismertté, és elsősorban közösségi média formájában, #MeToo néven vált ismertté, a mozgalom népszerűségének növekedése – a hollywoodi producer, Harvey Weinstein elleni vádak fényében – globális hullámot indított el a szexuális visszaélésekkel szembeni fellépés érdekében. Ennek következtében a mozgalom fordulópontot jelent nemcsak az amerikai történelemben, hanem a szexuális zaklatás, erőszak és munkahelyi kizsákmányolás globális történelmi narratívájában is. Történelmi és kulturális jelentősége miatt a mozgalom és az ahhoz kapcsolódó történetek számos kortárs írott és audiovizuális művet ihlettek, beleértve könyveket, képregényeket, újságcikkeket, valamint filmeket, dokumentumfilmeket és televíziós műsorokat. Jelen doktori értekezés a Me Too történetek filmes ábrázolását vizsgálja, és megkísérli meghatározni, hogy ez a médium mennyiben használható történelmi forrásként a mozgalom tanulmányozásához. Ennek érdekében a dolgozat nemi és mikrotörténeti megközelítést alkalmaz négy, a Me Too mozgalomhoz kapcsolódó film elemzésében. A vizsgált alkotások: Jay Roach Botrány (Bombshell, 2019), Kitty Green Az asszisztens (The Assistant, 2019), Todd Field Tár (Tár, 2022) és Maria Schrader She Said (She Said, 2022). A kutatás azt vizsgálja, hogyan ábrázolják (vagy éppen nem ábrázolják) az elkövetőket és a túlélőket a Me Too történetekben. Az elemzés a feminista és kulturális elméletek hatalmi viszonyokról alkotott felfogására épít, amely szerint a hatalom nemi alapú és egyenlőtlenül oszlik meg. A hatalom két fő formában jelenik meg: Dahl és Foucault „uralomként értelmezett hatalma” mellett Pitkin és Lukes „képességként értelmezett hatalmát” is figyelembe veszi. A hallgatás a túlélők feletti hatalom (félre)használatának melléktermékeként értelmezhető, míg a „képességként felfogott hatalom” a megszólalásban és az elkövető nyilvános megnevezésében nyilvánul meg. A disszertáció emellett Peter Burke tanait alkalmazza és továbbfejleszti az audiovizuális tanúságtétel területén, megalkotva a „re-kreációs szemtanú” (re-creational eyewitnessing) fogalmát, amely a történelmi narratívák filmes újrateremtésére utal. A rekreációs szemtanú tehát a film vagy más audiovizuális médium felhasználását jelenti a múlt tanulmányozásának történelmi forrásaként. Ezen elméletek összefűzésével a dolgozat részletes és árnyalt elemzést nyújt a Me Too történetek filmes ábrázolásáról, figyelembe véve mind a történelmi hűséget, mind a fikciós elemeket. Kulcsszavak: Me Too mozgalom, film, rekreációs szemtanú, hatalom, hallgatás, megszólalás, gender studies, mikrotörténelem.

Absztrakt (kivonat) idegen nyelven

The Me Too movement is a contemporary feminist movement led by African-American activist Tarana Burke. While it was popularized in 2017 by American actress Alyssa Milano and remains mainly known under its social media form, #MeToo, the movement’s rise in popularity in light of the accusations made against Hollywood producer Harvey Weinstein led to a global wave of anti-sexual misconduct sentiments. As such, it represents a turning point, not only in American history but also in the global historical meta-narrative surrounding the sexual assault, harassment, and exploitation of women in the workplace. Due to its historical and cultural significance, the movement and the stories associated with it have inspired a variety of contemporary written and audio-visual works ranging from books, graphic novels, and journalistic articles to films, documentaries, and TV shows. This doctoral thesis focuses on the filmic depiction of Me Too narratives and attempts to determine the extent of the medium’s usefulness as historical evidence for the study of the movement. In order to do so, it takes a gender and microhistorical approach to four movies selected based on their relation to the Me Too movement. Jay Roach’s Bombshell (2019), Kitty Green’s The Assistant (2019), Todd Field’ Tár (2022), and Maria Schrader’s She Said (2022) are all examined for their representation, or lack thereof, of perpetrators and survivors in Me Too narratives. The study draws from feminist and cultural theorists’ conceptualization of power as gendered and unequally distributed to form an understanding of the power dynamics involved in the interactions portrayed on screen. Power is mainly referred to under the following two forms: Dahl and Foucault’s power over and domination as well as Pitkin and Lukes’ power to or ability to. Silence is then recognized as a byproduct of the (mis)use of power over survivors, while power to takes the form of speaking out and denouncing one’s perpetrator. The thesis also applies and adapts Peter Burke’s theory of eyewitnessing through images to film, coining the term recreational eyewitness to refer to the fictional recreation of historical narratives in movies. Recreational eyewitnessing, therefore, refers to the use of film or other audio-visual media as historical evidence for the study of the past. Weaving these theories together enables the dissertation to provide a detailed and nuanced analysis of the filmic depictions of Me Too narratives that embraces both historicity and fictionality. Keywords: Me Too Movement, Film, Recreational Eyewitnessing, Power, Silence, Speaking Out, Gender Studies, Microhistory.

Tétel nézet