Bessenyei Vanda
Kapcsolatok és koncepciók: A csehszlovák és magyar állambiztonság viszonyának alakulása a CSKP-n belüli koncepciós eljárások alapján, 1948–1954.
Doktori értekezés, Szegedi Tudományegyetem (2000-).
(2025)
Előnézet |
Szöveg
(Disszertáció)
Download (2MB) | Előnézet |
Előnézet |
Szöveg
(Tézisfüzet)
Download (252kB) | Előnézet |
Előnézet |
Szöveg
(Tézisfüzet)
Download (150kB) | Előnézet |
Magyar nyelvű absztrakt
Jelen doktori disszertáció célja, hogy bemutassa a csehszlovák és magyar államszocialista politikai rendőrségek hullámzó kapcsolatát annak legkorábbi időszakában a csehszlovák koncepciós perekre fókuszálva. A két szervezet közötti kooperáció valóban ingadozó volt. A nem hivatalos és hivatalos kapcsolatot későn, pusztán 1947–1948-ban vették fel. Jugoszlávia Kominformból való kiátkozását követően a „párton belüli ellenség” utáni hajsza a két szerv jelentős együttműködésének lehetőségét adta Noel Field ügyében 1949-ben. Azonban komoly visszaesés mutatkozott a közös erőfeszítésben az ellenség „leleplezésére”, elsősorban mivel a kapcsolat fő fenntartóját, Szücs Ernő államvédelmi ezredest 1950-ben, saját koncepciós eljárásában meggyilkolták. Ettől a ponttól kezdve, noha számos csehszlovák koncepciós eljárás tartalmazott magyar vonatkozásokat, a két szervezet nem hajtott végre közös „nyomozást” – ahogy korábban a Field-ügyben tették. A két szervezet kapcsolata elemzésének egy tágabb kontextust adva a disszertáció az összehasonlító és transznacionális történetírás elemeit alkalmazza, hogy így kiemelje a két ország saját főpere és politikai rendőrsége közti hasonlóságokat és különbségeket. Cseh, magyar és szlovák levéltárak primer forrásait felhasználva a dolgozat megvizsgálja a kapcsolatfelvétel legkorábbi alkalmait, új perspektívákat és információkat nyújt a Field-ügyhöz, feltárja Szücs csehszlovák állambiztonsági tisztekkel fenntartott viszonyát, valamint elemez négy csehszlovák politikai pert és azok magyar vonatkozásait. Ezek az eljárások esetpéldaként támasztják alá az 1950-től visszaeső kooperáció hipotézisét, de Szücs halála mellett ennek további okaira is rámutatnak. Mindennek eredményeként a disszertáció a téma már létező, de hiányos és fragmentált ismereteit egészíti ki és árnyalja, miközben új információkat, megközelítéseket, kontextusokat és összefüggéseket tár fel a két ország politikai rendőrségeinek ritkán tárgyalt kapcsolatáról.
Absztrakt (kivonat) idegen nyelven
This PhD dissertation aims to present the fluctuating relations between the Czechoslovak and Hungarian state socialist state security services in the earliest period of their relationship by focusing on the Czechoslovak political trials. The cooperation between the two services was indeed volatile. They established their unofficial and official connection quite late, only in 1947–1948. After the expulsion of Yugoslavia from the Cominform, the search for the ‘enemy within the party’ created the chance of a major cooperation between them in the case of Noel Field in 1949. However, the mutual efforts to unveil the ‘enemy’ showed a significant drop, mostly since the main actor in the relationship, Hungarian state security colonel Ernő Szücs was murdered during his own constructed case in 1950. From that point onward, even though there were many instances where the Czechoslovak political proceedings had Hungarian aspects, there was no collaboration between the two services to create a joint ‘investigation’ – as they did previously in the Field-case. To give a broader context for the analysis of the two services’ relations, the dissertation uses the methods of comparative and transnational history to highlight the similarities and differences between the two main political trials and the two state security services in Czechoslovakia and Hungary. Using archival sources from Czech, Hungarian, and Slovak archives, the doctoral work examines the earliest instances of connections, brings new perspectives and information to the Field-case, reveals Szücs’s relations to his Czechoslovak colleagues, and analyses four Czechoslovak political trials and their Hungarian aspects. These trials are examined as case examples supporting the theory about the setback in the relations after 1950, but they also highlight other reasons for this beside Szücs’s death. As a result, the dissertation gives a more nuanced inquiry into the topic’s already existing, yet deficient and fragmented historical knowledge, and presents new information, approaches, contexts, and interrelations of the rarely discussed relations between the two neighbouring countries’ state security services.
| Mű típusa: | Disszertáció (Doktori értekezés) |
|---|---|
| Publikációban használt név: | Bessenyei Vanda |
| Idegen nyelvű cím: | Connections and Concepts: Development of the relationship between the Czechoslovak and Hungarian State Security Services regarding the political trials within the KSČ, 1948–1954 |
| Témavezető(k): | Témavezető neve Beosztás, tudományos fokozat, intézmény MTMT szerző azonosító Bencsik Péter docens, PhD habil., SZTE-BTK SZTE Jelenkortörténeti Tanszék 10012778 |
| Szakterület: | 06. Bölcsészettudományok > 06.01. Történettudomány és régészet > 06.01.01. Történettudomány > 06.01.01.07. Újkori és jelenkori történelem 06. Bölcsészettudományok > 06.01. Történettudomány és régészet > 06.01.01. Történettudomány > 06.01.01.08. Gyarmati múlt és gyarmatosítás utáni történelem, világtörténelem, transznacionális történelem, összefonódó történelem |
| Doktori iskola: | Történelemtudományi Doktori Iskola |
| Tudományterület / tudományág: | Bölcsészettudományok > Történelemtudományok |
| Nyelv: | magyar |
| Védés dátuma: | 2025 |
| Terjedelem: | 245 |
| Kulcsszavak: | államszocializmus, állambiztonság, államvédelem, politikai rendőrség, koncepciós per, kirakatper, politikai per, Csehszlovákia, Magyarország, állambiztonsági kapcsolatok, Politikai Rendészeti Osztály, Államvédelmi Osztály, BM Államvédelmi Hatósága, Államvédelmi Hatóság, Státní bezpečnost, PRO, ÁVO, BM ÁVH, ÁVH, StB, Rajk-per, Slánský-per |
| EPrint azonosító (ID): | 12900 |
| A feltöltés ideje: | 2025. okt. 01. 15:23 |
| Utolsó módosítás: | 2025. nov. 18. 10:57 |
| URI: | https://doktori.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/12900 |
| Védés állapota: | nem védett (Nem idézhető amíg nem kap DOI számot.) |
Actions (login required)
![]() |
Tétel nézet |

