Önéletírás, önnarráció és önéletrajzi fikció Jókai Mór autobiografikus kisprózájában

Preview	PDF (thesis) Download (8MB) | Preview
Preview	PDF (booklet) Download (390kB) | Preview

Abstract in Hungarian

Önéletírás, önnarráció és önéletrajzi fikció Jókai Mór autobiografikus kisprózájában Jókai Mór hat évtizedes alkotói pályáján számos olyan szöveget publikált, amelyeket a kortárs és a későbbi recepció is „önéletrajzi” vagy „önéletrajzi ihletettségű” szövegként olvasott, és amelyek kanonizációját, műfaji besorolását és értékelését ez az értelmezői alapállás határoz meg. Értekezésemben Jókai hagyományosan önéletírásként kezelt szövegeit 20−21. századi önéletíráselméletek előfeltevéseit mérlegelve olvastam, és a „történeti hűség” igaz-hamis kérdéseinek vitáiból próbáltam „kiszabadítani”. Jókai hagyományosan önéletírói elbeszélésválogatásokként számontartott köteteit helyeztem a fókuszba: az Emlékeimet (1875), az Életembőlt (1886–1887) és Az én életem regényét (1901). A három kötet szövegeinek értelmezését, a bennfoglalt szövegek mediális váltásainak nyomonkövetését végeztem el. Azt figyeltem meg, az egyes periodikákból mely kötetekbe válogatta be Jókai írásait, majd később melyeket emelte át az azt követő válogatásaiba, azok újabb kiadásaiba. Emellett figyelembe vettem azokat az irodalomtörténészek által összeállított válogatásköteteket és életrajzi elbeszélésköteteket, amelyek ezeket a szövegeket vették alapul. Jókai pályája során számos álnevet használt, amelyekből a Kakas Márton az évek során alteregóvá alakult át. Álneveinek használatával folyamatosan „játszott” olvasóközönségével, irányította a személyéről, az írói munkásságáról kialakult képet, hiszen bizonyos regisztereket csak az adott alteregói hangján szólaltatott meg. Így tudott megmaradni hagyományos („írófejedelmi”) szerepében, és tudta egyúttal irónia és humor mögé rejtve átadni kora kulturális közegéről, a közéletről vallott (kritikus) véleményét. Jókai folyamatosan reprezentálta és egyúttal évről évre módosította saját képét a korabeli sajtóban és kulturális közegben. Mindez tudatosságra és – egy anakronisztikus, mégis találó kifejezéssel élve – professzionális, pontosabban a 19. század második felében egyedülálló „önmarketingre” enged következtetni. Nemcsak a médiában való írásos jelenléte járult hozzá Jókai önképének alakításához, hanem időnkénti személyes megjelenései, „performanszai” is: szavalatai, beszédei, felolvasásai, váratlan fellépései szociális eseményeken – amelyek lejegyzése, narratívába foglalása éppen annyira volt elengedhetetlen számára, mint ezeknek a nyilvános helyzeteknek a megszervezése és megélése. Ahhoz is kiváló érzéke volt Jókainak, hogy egyes könyvei, új megjelenései iránt hogyan keltse fel minél inkább az érdeklődést: mely közéleti személyiségek közvetett ajánlásai tudják leginkább a regényeire terelni az újságolvasók figyelmét. Egyszóval, arra igyekeztem rávilágítani, Jókai hogyan alakította publikus önképét, élettörténetét, karrierjének ívét miképpen próbálta befolyásolni ezeknek a szövegeknek a segítségével – nem csupán kortársai számára. Arra is igyekeztem rámutatni, a jövő emlékezetét milyen módokon igyekezett kontroll alatt tartani. Természetesen azonban nemcsak saját emlékét akarta megkonstruálni az utókor számára: különös hangsúlyt helyeztem arra a kérdésre, hogy az „utolsó élő szemtanú” pozíciójából kora történéseiről miképpen szólalt meg.

Abstract in foreign language

Autobiography, self-narration and autobiographical fiction in Mór Jókai’s autobiographical short prose Over his six-decade-long literary career, Mór Jókai published a number of texts that were read by both contemporary and later reception as „autobiographical” or „autobiographically inspired”, and whose canonisation, genre classification and evaluation were determined by this interpretative approach. In my thesis, I attempted to interpret Jókai’s texts traditionally treated as autobiographical by considering the presuppositions of 20th and 21st century autobiographical theories, and tried to „free them” from the „historical accuracy”. My focus was on Jókai's volumes traditionally regarded as collections of autobiographical narratives: these include Emlékeim [My Memories] (1875), Életemből [From My Life] (1886-1887) and Az én életem regénye [The Novel of My Life] (1901). I analysed the texts found in these three volumes, and traced the medial shifts they undertook before they found their way into these volumes. I observed which works Jókai selected from each periodical into which volumes, and later which ones he incorporated into his subsequent compilations and their new editions. I have also taken into careful consideration the selections and biographies compiled by literary historians that have taken these texts as their basis. Throughout his career, Jókai used a number of pseudonyms, from which Kakas Márton evolved over the years into an alter-ego. By using his pseudonyms, he constantly played with his readership, controlling the image of his person and his literary work, since certain registers were only spoken in the voice of his alter-ego. In this way, he was able to maintain his traditional („literary monarch”) role, while at the same time conveying his (critical) views on the cultural milieu and public life of his time, concealed behind irony and humour. I observed how Jókai shaped his own image in the contemporary press and cultural milieu. All this suggests an awareness and a professional, „self-marketing” which was unique in the second half of the 19th century. In short, I have tried to highlight how Jókai shaped his public self-image, his life story, and the arc of his career through these texts. I have also tried to show the ways in which he tried to control the memory of the future.

View Item