Az unitárius püspöki vizitáció rendszere a kora újkorban

Előnézet	PDF (disszertáció) Download (4MB) | Előnézet
Előnézet	PDF (tézisfüzet) Download (203kB) | Előnézet
Előnézet	PDF (tézisfüzet) Download (210kB) | Előnézet

Magyar nyelvű absztrakt

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán működő Irodalomtudományi Doktori Iskola nagyszerű lehetőséget biztosított arra, hogy kutatásaim középpontjába a szakma előtt kevéssé ismert unitárius egyház kora újkori püspöki vizitációs rendszerét állítsam. Tettem mindezt azért, mert a Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltárában őrzött dokumentumok jórészt ismeretlenek a kutatók előtt, és a szakirodalomban mindegyre visszatérnek még a 21. század első évtizedében is azok a sztereotip megfogalmazások, miszerint az unitáriusoknak jelenleg a kolozsvári Akadémia Könyvtárban őrzött kéziratain kívül nemigen vannak régi dokumentumai, a vizitációt sem gyakorolták, tehát ilyen jellegű jegyzőkönyveik sincsenek stb. Ugyanakkor az unitárius levéltárban az 1990-es évek közepétől megkezdett folyamatos rendezési munka során előkerültek azok a korábban eltűntnek vélt püspöki és esperesi egyházlátogatási, más néven vizitációs jegyzőkönyvek, amelyeknek feldolgozása betekintést nyújt a 17. század második felétől kezdődően az egyház anyagi, erkölcsi életébe, bíráskodási rendszerébe és gyakorlatába. Az évszázadokat átfogó több kötetet kitevő unitárius vizitációs jegyzőkönyvek közül az első, amelyik felöleli egy adott kor valamennyi egyházközségének a meglátogatását, Homoródalmási Gergely Mihály püspök nevéhez fűződik. Az egyházfő 1692–1725 között végigjárta a Háromszéki Egyházkör gyülekezeteit is, amelyek Bethlen Gábor fejedelem óta több mint 70 éven keresztül a református szuperintendens joghatósága alá tartoztak és csak az Erdélyi Fejedelemség megszűnése után kerültek vissza az unitáriusok felügyelete alá. Almási püspök vizitációja során keletkezett terjedelmes jegyzőkönyvet a dolgozat függelékeként teszem közzé. Értekezésemben elsősorban ennek a több évtizedig tartó egyházlátogatásnak a történeti hátterét próbáltam feltárni. Kíváncsi voltam arra, hogy mik voltak azok az egyházpolitikai mozgatórugók, amelyek lehetővé tették, hogy Keserűi Dajka János református püspök a háromszéki unitáriusokat a saját joghatósága alá hajtsa. Megvizsgáltam azt a topikussá vált hagyományt is, miszerint az erdélyi reformációt követően a 17. század elejéig a háromszéki protestáns gyülekezetek tulajdonképpen mind unitáriusok voltak és csak Keserűi 1619-es térítő fellépésének köszönhetően váltak reformátusokká. Az értekezés tíz fejezetből áll, amelynek két utolsó fejezete egy-egy esettanulmányt tartalmaz. Az első fejezetben az egyházi vagy canonica visitatio nemzetközi, valamint magyarországi és erdélyi kutatástörténetét tekintettük át. A második fejezetben tárgyaltuk a protestantizmus térhódítása utáni Tridentinummal (1545–1563) megújuló katolikus egyház vizitációs rendelkezéseit. A harmadik fejezetben az erdélyi protestánsok konfesszionalizálódási folyamatáról beszéltünk, majd a különböző felekezetek egyházlátogatási gyakorlatát párhuzamba állítottuk az erdélyi unitáriusok vizitációs rendszerével. A negyedik fejezetben arról értekeztünk, hogy Bethlen Gábor fejedelem idején a szombatos üldözés ürügyén Keserűi Dajka János református püspök engedélyt kapott, hogy az unitáriusok helyett ő keresse fel a szombatosokat és áttérésre kényszerítse őket. A püspök ezt kihasználva az unitáriusok ellen is támadást intézett és 1619-ben generális vizitációra indult Háromszékre. Az ötödik fejezetben történeti kontextusba helyezve röviden tárgyaltuk az 1626-ban megalkotott unitárius Disciplina Ecclesiasticat és annak vizitációs határozatát. A hatodig fejezetben az 1638-as dési komplanációnak a történeti hátterét vizsgáltuk meg. A hetedik fejezetben tárgyaltuk azokat a dési komplanáció utáni sérelmeket, amelyeket az unitáriusok a mindenkori fejedelmekhez jogorvoslatért nyújtottak be. A nyolcadik fejezetben rávilágítottunk arra, hogy az Erdélyi Fejedelemség megszűnésével az unitárius egyház méltán remélhette, hogy a korábbi évtizedek szellemi, erkölcsi és anyagi hanyatlásával szemben a Habsburg Birodalomba való betagolódás következtében, épp a Diploma Leopoldinum biztosította jogoknál fogva, elindulhat a konszolidálódás útján. A kezdeti megerősödési időszak után azonban, a recepta religió elvét formálisan fenntartva, csak megtűrt vallási státusba kerültek az unitáriusok. A kilencedik és tizedik fejezetben a jegyzőkönyv részadatainak a felhasználásával egy-egy esettanulmányt készítettünk. Az első esettanulmányban a jegyzőkönyv legkisebb számszerűsített információit, a lélekszám vagy demográfiai adatait dolgoztuk fel. A második esettanulmány a tordai unitárius iskolában 1719-ben történt fegyelmi ügy kivizsgálásáról szól.

Absztrakt (kivonat) idegen nyelven

The Doctoral School of Literature at the Faculty of Humanities and Social Sciences of the University of Szeged provided a great opportunity to focus my research on the early modern bishop’s visitation system of the Unitarian Church, a subject not well known by researchers. One unanticipated product of the organizing work I began in the 1990s was visitation records kept by bishops and deans remembered, but thought to have been lost. These records give us from the second half of the 17th century a glimpse into both the financial and the moral/spiritual circumstances of the historic Unitarian church, as well as of contemporary litigation systems and practices. The Unitarian visitation records encompass centuries and comprise several volumes. The first visitation record, which is almost complete, includes all the congregations associated with Bishop Rev. Mihály Homoródalmási-Gergely. The Bishop visited all salient congregations between 1692–1725, among them the Háromszék (Three seat) District which, from the time of prince Gábor Bethlen, were under the jurisdiction of the Calvinist bishops for about 70 years. These particular congregations returned to Unitarian jurisdiction only after the termination of the Transylvanian Principality. I have appended the voluminous record written during Bishop Rev. Homoródalmási’s visitations to this dissertation. First, I proposed to give an account of the historical background of the visitations as they occurred over several decades of the 17th and 18th century. I was curious to discover the political nature of the moving force that allowed Calvinist Bishop Rev. János Keserűi Dajka to supervise the Unitarians in the Háromszék (Three seat) District. I examined the topos according to which, following the Transylvanian reformation up until the 17th century, all Protestant congregations in Háromszék (Three seat) were Unitarians. Conversion to Calvinism took place only after the proselytizing of Rev. Keserűi in 1619. The dissertation is composed of ten chapters, the last two being case studies. In the first chapter, the literature of the international, as well as Hungarian and Transylvanian research history of the “canonical visitatio” is reviewed. Discussed in the second chapter are the visitation records of the renewed Catholic Church after the Tridentine (1545–1563). Presented in the third chapter is a more textured discussion of Confessionalism, as embraced by Transylvanian Protestants. In the fourth chapter, the persecution of the Sabbatarians under the reign of Gábor Bethlen is discussed in light of the fact that Calvinist Bishop Rev. János Keserűi Dajka received permission, instead of the Unitarians, to visit the Sabbatarians and force them to convert. The Calvinist Bishop took advantage of the situation and started an attack against Unitarians in 1619, setting off on a general visitation in Háromszék (Three seat). In the fifth chapter's further review of the historical context, the Unitarian Disciplina Ecclesiastica (1626) and its decision about visitations is discussed. In chapter six, the historical background of the Complanatio Desiana of 1638 is analyzed. Chapter seven includes a review of all the complaints made by the Unitarians after the Complanatio, for which they sought legal remedy. Highlighted in chapter eight are the hopes of the Unitarian Church that, after the termination of the Transylvanian Principality (1690) and integration into the Habsburg Empire, the rights guaranteed them in the Diploma Leopoldinum would contribute to the consolidation of their church. After some initial years of optimism, it became clear, however, that the principle of the recepta religion was only formally maintained and the Unitarian denomination became merely tolerated. Chapters nine and ten each include a case study, based on data from the record. The first case study's processed demographic data are presented. The second case study encompasses the investigation of a disciplinary action in the Unitarian School at Torda in 1719.

Tétel nézet