New approaches for the prevention of radiation lung damage in breast cancer

Előnézet	PDF (disszertáció) Download (1MB)
Előnézet	PDF (tézisfüzet) Download (236kB)

Magyar nyelvű absztrakt

Bevezetés: Az utóbbi években a konformális sugárterápia standard része lett az emlőrák komplex kezelésének. Azonban a sugárkezelés korai vagy késői mellékhatásokat is okozhat, mint pl. radiogén pneumonitist és fibrosist a tüdőben. Mivel a tüdőkárosodás kialakulásának egyik rizikófaktora a tüdőt ért dózisterhelés, fontos olyan besugárzási technika alkalmazása, amely jelentősen csökkenti a besugárzott tüdővolument. Egy ilyen lehetőség az emlő sugárkezelése hason fekvő pozícióban, ami a gyakorlatban is jól tolerálhatónak bizonyult. Betegek és Módszerek: 1. 2001 és 2008 között klinikánkon posztoperatív sugárkezelésben részesült emlődaganatos betegeket vizsgáltunk. Minden beteget a helyi protokollnak megfelelő 3D konformálisan tervezett besugárzásban részesítettünk 25x2Gy (+ boost) dózissal és hagyományos tangenciális mezőkkel valamint a dózishomogenitást javító almezők alkalmazásával. A szisztémás kezelésnek a tüdőkárosodásra gyakorolt hatásának analizálásához a betegeket a terápia alapján 4 csoportba soroltuk. A tüdőkárosodás mértékét 3 hónappal és 1 évvel a sugárterápia befejezése után készült CT-sorozatok elemzésével, ambuláns megjelenéssel, illetve az említett CT-felvételeken történt denzitás-méréssel vizsgáltuk. Az életkornak, a tüdőterhelésnek és a szisztémás kezelésnek a tüdőszövődményekre gyakorolt önálló és együttes hatását egy- illetve többváltozós regressziós modell alapján elemeztük. 2. A hason fekvő emlőbesugárzás vizsgálatahoz emlőmegtartó műtéten átesett posztoperatív sugárkezelést igénylő korai emlődaganatos betegek dozimetriai és kezelési paramétereit elemeztük. A vizsgálat első fázisában csak a besugárzási terveket készítettük el mindkét betegpozícióban, míg a második fázisban randomizált kezeléseket végeztünk hason illetve háton fektetésben. A sugárterápia a fent említett dózissal illetve technikával történt. Mindkét esetben speciálisan a célra kialakított betegrögzítő rendszert használtunk, háton fekve maszkrögzítéssel, míg hason fekve maszk nélkül. A hason fekvő pozícióban, az első tapasztalataink alapján, a második fázisban nagy gondot fordítottunk az ellenoldali emlőnek a sugármezőkből való kimozdítására, ékpárna alkalmazásával. A gyakorlati kivitelezhetőséget, azaz a repozícionálási pontosságot minden kezelt beteg esetében heti 3 alkalommal, verifikációs felvételek alapján rögzített adatok elemzésésével vizsgáltuk. Eredmények: 1. A tüdőkárosodás és rizikótényezőinek elemzéséhez 328 beteg adatai álltak a rendelkezésünkre. A betegek 41,8%-ában fordult elő radiogén grade I pneumonitis, míg 5,8%-ban gyenge tünetek is jelentkeztek. Radiogén grade I fibrosis pedig az esetek 30,4%-ában fordult elő, míg tünetet egy esetben sem tapasztaltunk. Szignifikáns összefüggést találtunk a grade I pneumonitis és a grade I fibrosis kialakulása közt (p<0,001, McNemar-teszt). A legerősebb rizikófaktornak a beteg életkora bizonyult mind a korai (OR=1,030; 95% CI: 1,009-1,.051; p=0,004), mind a késői (OR=1,054; 95% CI: 1,029-1,.081; p<0,001) mellékhatás esetén. Hasonlóan erős összefüggés volt a tüdőt terhelő átlagdózis és a grade I pneumonitis (OR=1,080; 95% CI: 1,027-1,135; p=0,003), valamint a grade I fibrosis (OR=1,156; 95% CI: 1,091-1,224; p<0,001) előfordulása között. Habár a szisztémás kezelés és a CT elváltozások kapcsolata nem szignifikáns trendet mutatott, a korral és a tüdőterheléssel együtt – többváltozós regressziós modellben – vizsgálva, azt tapasztaltuk, hogy grade I fibrosis kialakulásának a Tamoxifen-terápia független rizikófaktora (p=0,010). 2. A vizsgálat első fázisában 20, míg a második, kivitelezhetőségi fázisban 41 beteg adatait elemztük. A céltérfogaton belüli dózishomogenitást jellemző V95%-107% átlaga (±SD) 85,1±4,2% illetve 89,2±2,2% volt a hason illetve háton készült tervek esetében (p<0,001). Emellett viszont a besugárzott tüdővolumen (V20Gy) és az átlagos dózis a tüdőben (MLD) drámaian alacsonyabb volt a hason fekve tervezett betegeknél. A szív dozimetriai paraméterei, valamint – a túloldalon az ékpárna bevezetését követően – az ellenoldali emlő dózisterhelése nem mutatott jelentős különbséget a kétféle pozícionálást összevetve. A szükséges beteg elmozdításokat elemzve azt tapasztaltuk, hogy a kezelések ugyanolyan arányában (20,3%) volt szükség korrekcióra mindkét fektetési mód esetében, viszont a korrekciók átlagos nagysága szignifikánsan magasabb volt hason (8,06±4,66mm), mint háton (6,60±3,05mm). A repozícionálás pontossága összeségében jobbnak bizonyult a háton kezelt esetekben (p=0,061), de a hason sugarazott betegeknél egyértelműen javuló tendenciát mutatott, ami az egyre nagyobb tapasztalattal magyarázható…

Tétel nézet